“Közhelyektől mentes, póztalan látomás”
Ez történt A konyha bemutató előadásán
Arnold Wesker: A konyha című, világhírű darabjának bemutatójával kezdődött az idei évad a Pesti Magyar Színházban. A teltházas premier zajos sikert hozott, a közönség nyolc percen át tapsolva ünnepelte a színészeket.
Az este kedves meglepetéssel indult. Az új menedzsment elegáns gesztussal köszöntötte egybegyűlt közönségét – a színházi ülésekre egy-egy szál rózsát helyeztek. A látvány magáért beszél, a színház FB-oldalán a nézők így reagáltak a figyelmességre:
“Na, ilyet sem láttam még! Gratulálok”
“Kitűnő marketing, és kitűnő előadás…Gratulálok minden munkatársnak. Nagy élmény volt.”
“Mi ott voltunk, a rózsáink még most is gyönyörűek a vázában…”
Az előadás végén Zalán János igazgató, Eperjes Károly művészeti tanácsadó és Lengyel Ferenc rendező a színpadon állva köszönte meg a komoly erőfeszítést kívánó munkát a színészeknek, akik egy csoportképre is összeálltak.
Verebes István néhány órával a bemutató után FB-oldalunkon így méltatta az előadást:
“Wesker KONYHA című drámáját régről ismertem, Kaposváron a Babarczy László és Gazdag Gyula által létrehozott 1974-es előadásban magam is részt vettem. És akkor ugrom egy nagyot! A színházat rendező többnyire olyan fajta, aki nem szereti azt hinni, hogy nálánál jobbat is képes csinálni valaki. Még azt se, hogy ugyanolyan jót…! Magam is, ha beülök egy nézőtérre -, ahol azon nyomban azt érzem, hogy innen nincs visszaút! -, óhatatlanul elkezdem “szakmai szemmel” nézni az előadást. Most ugrom egy kisebbet! A színházat rendező kínkeservesen mond jót egy színházat rendező másik valakiről. Tegnap este nekem sem ment könnyen, de hát muszáj volt…! Aki rendezett már olyan darabot, amelyben több szereplő játszhat, mint a JÖVŐRE VELED, UGYANITT-ben, azt tudja, hogy kettő mellett egy harmadik színész eligazítása a térben már többlet-macera. A KONYHA az a dráma, amelyben a harmincadik színésznek is meg kell mondani hova álljon, hova menjen, mit csináljon. Ja, és egyszerre a másik huszonkilenccel! Aki ennek épp csak a végére jut, színházrendezőnek hívhatja magát. Fogalmam nem volt róla, hogy az általam színészként ismert Lengyel Ferenc erre képes lehet. Ráadásul olyan színvonalon, hogy az előadás alatt a szememről leessen a “szakmai” hályog és igen erősen hatása alá kerüljek. Pozőr módon leírhatnám, mit láttam, elemezhetném külön-külön pályatársaim munkáját külön-külön és együttesen -, és itt az együttesen szónak komoly nyomatéka van részemről! -, kifejthetném okoskodóan, mit üzent nekem a rendező előadásával -, de hadd ne kelljen ez esetben nagyképűsködnöm. Rendkívül jónak tartom a Magyar Színház Lengyel által rendezett KONYHA-előadását! A közhelyektől mentes, póztalan látomása, a színészi játék összehangoltságának pontossága (!), árnyaltsága, azoknak helyén való dinamikája, lírája, arányos érdessége és humora, az egész konstrukció koreográfiája miatt -, többek között! Szóval mindazon mozzanata és erénye okán, ami a magyar színház jelenének átlagában vagy nagyon nagy hiánycikk, vagy erőltetetten “modernista”. Most akkor mit tegyek?! Ha tetszik, ha nem: gratulálok! De csak mert nagyon tetszett!”
Verebes István véleményéhez később nézőnk is csatlakozott. Így írt közösségi oldalunkon:
“Az előadás erőteljes, mindvégig feszes, lendületes volt – egy pillanatra sem hagyta elkalandozni a figyelmünket. A szereplők “soknemzetiségű” volta új értelmet nyert a Nemzeti Színház több évtizeddel korábbi előadásához képest azzal, hogy most valóság közelivé vált a téma. Fiaink, lányaink külföldön “próbálnak szerencsét”, vagy még inkább megélhetési okból külföldön vállalnak munkát, a szomszédos “síparadicsomtól” kezdve Londonig, vagy Zürich utcáiig – és élik meg a bevándorló, külföldi munkavállaló, a hazájától, családjától távol élő sorsát nehézségeit. Az aktuális témaválasztáshoz és a kitűnő előadáshoz egyaránt GRATULÁLOK”