Interjú Vilmányi Benett ötödéves színművészhallgatóval, aki Lőrinczy Attila: Balta a fejbe című előadásunk főszereplője lesz. Bemutató: 2018. április 20.
Vilmányi Benettel való első találkozásom közel sem volt különleges élmény. Egy sminkszobában ült fotózásra várt, és éppen sebeket rajzolt az arcára egy maszkmester. Az interjúra készülve megnéztem a korábbi munkáit is. 13 éves volt, mikor leforgatta a Hetedik kör című filmet Sopsits Árpáddal, melynek záró jelenetében őt nézve hideg futkos a hátamon.
Az otthonában találkoztunk, mert a néhány hetes kutyája, Szeder, még nem nagyon maradhat egyedül. Ennek ellenére Benett majdnem minden nap játszik a Radnótiban vagy az Ódryn, tavasszal pedig a Magyar Színházban ő lesz a Balta a fejbe főszereplője.
Sokat csörög a telefonod? Tele van plakátolva a város az arcoddal a Terápia miatt.
Vannak plakátok? De jó! Amúgy nem. Főleg anyukám szokott hívni, hogy mi van a kutyával.
Szóval még nem érzed azt, hogy hatása lenne a sorozatnak?
Nem, egyáltalán nem.
Már kisgyerekkorod óta színész akartál lenni? Mi vonzott?
2007-ben Sopsits Árpád csinálta a Hetedik kör c. filmet és gyerekszereplőket keresett. Nagyon hosszú castingfolyamat volt, bentlakással, táborral, és végül megkaptam a főszerepet. Ekkor éreztem először azt, hogy ez jó, hogy ezt jó lenne csinálni. Akkor még csak a filmezés érdekelt, nem volt semmilyen más tapasztalatom, se színházzal, se színészettel kapcsolatban. Amikor 2 évvel később gimnáziumba kellett jelentkezni, felvettek a Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatára, ott lettem jóban a színházzal.
A szüleid támogattak? Volt bennük féltés, nem?
A színházól és a színészettől nem féltettek. Csak előtte, amikor a Hetedik kört forgattam, mert a történet egy öngyilkossággal végződik és attól féltek, hogy ez megvisel majd engem. De azt hiszem, akkor, gyerekként, nem éltem át ennek a tragédiáját. Játék volt. Ott voltunk heten együtt, forgott a kamera, buli volt, egy ember meg üvöltözött.
A Színműs felvételid hogy zajlott? Ha jól tudom elsőre felvettek, igaz?
Igen. Mintha minden menne a maga természetes útján. Valójában semmilyen elképzelésem nem volt, hogy ez mi, milyen lehet a felvételi, vagy mit kell csinálni. Megtanultam a verseket, monológokat, odamentem a gitárommal, játszottam saját számokat, és akkor… felvettek. A harmadik rosta is olyasmi volt, mint egy tábor.
Ebben az évben végzel, gyakorlatos színészként játszol már kőszínházakban is. Mit látsz különbségnek, mondjuk egy egyetemi próbafolyamat és egy művész színházaspróbafolyamat között?
Ha a rendező, azt mondja, ide kellene egy pisztoly, akkor fél perc múlva megjelenik a kellékes egy pisztollyal. Ilyenkor azt érzi az ember, hogy úristen hova keveredett. De valójában nincs akkora különbség, vagy legalábbis én nem érzem. Talán az, hogy a színészhallgatók motiváltabbak, mint az idősebb színészek.
Kiégettnek érzed az idősebb színészgenerációt?
Igen, eléggé. Sok előadás van a repertoáron és van olyan színész, aki szinte a hónap minden estéjén, színpadon van. Ez nagyon megterhelő lehet.
A filmezéssel kezdted a karriert, amikor még az nem is volt „karrier”. Még mindig vágysz a filmezésre, vagy elég a színház?
Jobban szeretem a filmet…
Miért?
Kevesebb stresszel jár. Ha ott valami megszületik, valami igazán jó, és persze forgott a kamera akkor az meg van. Nincs az a félelem, hogy ezt majd újra elő kell adni, mint színházban.
A Terápiában volt olyan pillanat, amikor azt mondtátok, hogy „Na! Most megvan!”?
Nem tudom, mert azt nem én mondom. De amikor a rendező mondja, vagy az a helyzet alakul ki, hogy hamarabb kész vagyunk, és átfordulunk a Mácsai Pál felé, akkor azt érzi a színész, hogy „Na, ebben most jó voltam”. De ezeket ugye, nem úgy kell elképzelni, hogy bementem aznap, és akkor megcsináltam a jelenetet. Erre készültünk, próbáltunk, beszélgettünk, és ezután „csak” fel kellett venni.
Hogy talált rád az HBO?
Mikor felvettek, akkor azonnal megtalált a filmes tanszék, és rengeteg vizsgafilmet csináltam velük. Az egyik ilyenben látott Attila (Gigor Attila, Benett részeinek rendezője –a szerk.), ami alapján behívott a castingra.
Mélyvíz volt?
Kicsit izgultam az elején, arra emlékszem. Aztán elvitt a karakter és a szöveg varázsa, és elkezdtem élvezni.
Visszanézed magad?
Amikor először láttam, még nyáron, akkor azt éreztem, hogy ez gáz, ez hamis. Aggódva felhívtam Attilát, azt mondta, hogy ez hülyeség és jusson az eszembe, hogy a stábból többen kérdezték, hogy a börtönből vagy egy intézetből jövök-e. Azt mondta, hogy „Én büszke vagyok rá, legyél te is büszke.” Hagytam magam meggyőzni.
Nagyon fiatalon, 21 évesen választottak ki erre a szerepre. Nem érzed úgy, hogy nyitás van a fiatalok felé, nem csak a filmes, hanem a színházi közegben?
Nem nagyon jönnek el az Ódryra színházigazgatók. Én valahogy úgy gondolkodom erről – mert focirajongó is vagyok -, hogyha jön valami fiatal 19-20 éves friss hús, akkor nagyon örülök neki. Nem értem, hogy ez színházban miért nem így van. Én nem látom azt a fajta nyitást, amit mondasz.
Ha úgy nézzük, és nem akarom szádba adni a választ, de ha rendezők vagy filmes producerek nem néznek meg titeket, attól még a másik oldalról lehet közeledni.
Igen, csak… nézd. Pont most beszéltem egy ismerősömmel, tavaly végzett az Egyetemen és mondta, hogy nincs színházi munkája. Mesélte, hogy most elkezdődik majd a telefonálás. Azon gondolkoztam, hogy nehezen tudom elképzelni magamról, hogy én ezt csináljam… ezt a kuncsorgó helyzetet valahogy kicsit megalázónak érzem. Nem tudom elképzelni magamról, hogy felhívjam Pintér Bélát, hogy játszanék nála…
És szeretnél játszani nála?
Nem is tudom… Nem is nála szeretnék lenni, inkább én szeretnék lenni Pintér Béla.
Rendezésben gondolkoztál már?
Nagyon szeretnék rendezni. Csak úgy gondolom, hogy amíg nincs valamilyen vízióm, akkor csak azért, hogy rendezhessek, nem akarok belekezdeni.
Milyen projekteken fogsz még dolgozni ebben az évadban?
Felnevelem ezt a kutyát elsősorban, aztán „Balta a fejbe” a Magyar Színházban… És még az Orlainál, a Belvárosi Színházban is fogok dolgozni, Fehér Balázs Benő rendezi, és a barátnőmmel (László Lili – a szerk.) játszunk majd benne. „Mi és Ők”. Ez a címe. A beszláni túszdrámáról szól.
És itt kit alakítasz? Csak azért kérdezem, mert a Terápiában és a Balta a fejbében is igazi keménycsávó leszel. Plusz szerintem a Radnótiban, a Játékosban is érzelem vezérelt figura voltál.
Pedig nem vagyok keménycsávó. Nem provokálok verekedéseket, nem is verekedtem… A focipályán kemény voltam, de ott ezt a nevelést kaptuk. A Mi és Ők-ben amúgy gyerekek leszünk, szóval teljesen más.
Hogy találtak rád a Balta a fejbéhez?
Úgy tudom, hogy Illés (Horváth Illés, a rendező – a szerk.) eljött megnézni A játékost, és azt mondta, ott érezte úgy, hogy kellek neki. Iszonyatosan várom már ezt a próbafolyamatot, mert épp nem próbálok semmit. A monodrámámon kívül, bocsánat! Amit én írok amúgy. Félig, mert Sartre „Egy vezér gyermekkora” című kisregénye alapján íródik. A vége gyakorlatilag csak Sartre, azt nem is vállalom magamra. De hát a többi is annyira jó, mintha Sartre írta volna. Nem hiszed?
Ez annyira monodráma, hogy te is rendezed?
Zsámbéki Gáborral, az osztályfőnökömmel együtt. De valójában az írásról is vele konzultálunk, nekem Ő a mesterem. Mindig remegő kézzel küldöm el, és amikor megkapom a válasz e-mailt, akkor nem nézem meg egy fél napig. Nem merem. De például amikor legutoljára megnéztem, akkor meg úgy kezdődött, hogy „Mellbevágóan erős anyag”.
szöveg: Iritz Bori
fotó: Born Réka