2017 május 7-én, anyák napján #szüléstörténetek – felolvasó maraton címmel rendeztünk estet a Magyar Színházban – hitet téve az anyaság ereje és a születés szabadsága mellett. Összefoglalónk és galériánk következik.
“Kedves Szervezők! Ezúton szeretném megköszönni, hogy megszerveztétek a szüléstörténetek maratoni felolvasását. Juttassátok el mindenkinek, aki ebben bármilyen formában részt vett, hogy köszönjük, és nagyon nagyra értékeljük, anyák, apák, teljes családok. Hiánypótló és jelentős kezdeményezés az ilyen események megszervezése és ismertté tétele! Nagyon remélem, hogy jövőre is lesz folytatása” – ezt a levelet kaptuk Facebook-on, de idézhetnénk többet is.
Fotó: Zsigmond László
A folytatásért kattintson ide:
Sokan voltak azok is, akikkel az előcsarnokban találkoztunk, amikor egy-két óra nézőtéri csendes ülés után elmenőben a színházból meséltek nekünk vagy a nézőtérieknek a saját szülés élményeikről.
Ez volt a cél.
Hogy az, ami mindenkivel megtörténik – hiszen a világra jön -, ez az élménye ne egy műtőslámpa szemébe vágó fényeként égjen rá az emlékei retinájára, hanem megnyugvásként, biztonságként, bizalomként vihesse magával az egész életén át. Aztán ha szülő lesz, ekként is tudja átadni.
A Szüléstörténetekkel azt akarták elmondani a történetek írói, hogy a kiszolgáltatottság, az erőszak, a hatalommal való visszaélés napi rutin a nők és családok életében még akkor is, ha a világ legtermészetesebb folyamatáról van szó. Akinek hatalma van, az nem bírja ki, hogy ne avatkozzon bele abba, ami egyébként nélküle is megtörténne.
Szóltak történetek arról is, hogy létezik olyan világ, ahol a türelem az elfogadás magától értetődő és a bizalom természetesen születik meg. A babával együtt.
A felolvasó maratonon résztvevő művészek nagy odaadással mondták el a történeteket. Talán éppen azért, mert maguk is hasonló történeteket mesélhettek volna. Volt köztük, aki meglehetősen szörnyű kórházi történetét oszthatta volna meg és volt, aki otthon szült. Ruttkay Laura felolvasása indította a maratont, ám ő csak videón volt jelen, mert utolsó hónapos ikerterhes és így a célegyenesben nem vállalkozhatott egy színpadi fordulóra. Drukkolunk neki. Volt egy másik kismamánk is, de az még titkos, majd úgy is kiderül. Mi csak örültünk a hírnek, nagyon.
53 színész vett részt a felolvasáson. Jó volt a Magyarban látni a régen erre jártakat. Mácsai Pál és Peremartoni Krisztina itt volt egykor Rómeó és Júlia, de sokan voltak Nemzeti Stúdiósok is.
Az este a műszaki és nézőtéri kollégáknak köszönhetően igazán nagy nyugalomban telt el.
Galkó Balázs – aki a feleségével ült a nézőtéren – arról beszélt az előcsarnokban, hogy szükség van ilyen éjszakákra, mert sokfélék vagyunk ugyan, de vannak nagyhorderejű dolgok az életben, amelyekben mégis egyetértünk. Szeretünk békében, háborítatlanul születni, aztán élni, aztán lenni és így tovább a végéig és vannak közöttünk olyanok, akik mindent meg is fognak tenni ennek érdekében. Nekik nincsen könnyű dolguk a közösségben, ám mégis sokat köszönhetünk nekik.
A sok megrendítő történet mellett még láthattuk azokat a papírokat is, amelyekről a színészek olvastak. Aláhúzogatva a mondatok, pirossal kiemelve bizonyos fontos szavak, megjelölve hangsúlyok, más színűvel aláhúzva fontos szavak. 3-4 oldalnyi szöveg igényes gondossággal kipreparálva. Mert aki a színpadra áll közönség elé, az minden esetben felelősséget vállal. Ilyen egyszerű ez.
Köszönjük a művészeknek, a közönségnek, a színháziaknak, a szövegek íróinak ezt az estét.