Mrozek EGY NYÁRI NAP című abszurd vígjáték bemutatójára készül közös produkcióban a Magyar Színház és a Manna. Az előadás rendezője Cseh Judit, bemutató április 1-én.
Az EGY NYÁRI NAP egyik főszereplőjét, a Balsikot játsszó Ágoston Pétert kérdeztük.
Mi jut eszedbe erről a szóról, hogy abszurd?
Erről a szóról a képtelenség, a lehetetlenség, az érthetetlenség jut eszembe. Talán maga az élet. Gyakrabban tud képtelen lenni, mint nem. Mégis úgy ragaszkodunk hozzá. Vagy a nők és a férfiak is elég abszurdak. Valójában soha nem lesz egyetértés kettejük között, mert mást akarnak – a nők a férfiakat, a férfiak pedig a nőket.
Elmesélsz egy abszurd helyzetet az életedből?
Rengeteg abszurd helyzet ér. Apró, hétköznapi esetekről beszélek. Főiskolás voltam, amikor felszálltam egy üres éjszakai járatra. Már bezáródtak az ajtók de a busz az istennek sem akart elindulni. Aztán amikor a megállóban töltött idő kezdett elviselhetetlenül hosszúvá válni, odamentem a vezetőfülkéhez. Ott pedig egy fáradt arcú, rémült sofőr lapozgatott egy hatalmas Budapest Térképet. Észre sem vett. Aztán amikor megkérdeztem, hogy segíthetek-e, úgy megijedt, hogy tövig nyomta a gázpedált. Mi ez, ha nem abszurd? De nekem abszurdum az is, ha bemegyek egy üzletbe és ezért az eladó utál a legjobban, mert nem tudja tovább fejteni a rejtvényt. Vagy ha minden hónapban fizeted a sárgacsekket es mégis nő a késedelmi kamat. Vagy ha egy évig újítanak fel egy 300 méteres útszakasz egy darab sávját. Most ezt nem sorolom tovább, mert nagyon elkezdtem élvezni.
Balsik, akit a színdarabban játszol, nem tud úszni. Te mikor tanultál meg úszni, ha tudsz egyáltalán?
Egészen korán, kisiskolás voltam. A nagybátyám úszómester. Ő tanított meg egy gödöllői uszodában. Kétsoros versikét kellett megtanulni legelőször: “Kéz, láb, siklás. Kézlevegő, láb, siklás.” – rímel végülis. Azóta is imádom a vizet. Vonz. Főként a természetes víz.
A darab egy sikeres és egy sikertelen férfi találkozásával indul. Neked mit jelent a siker?
Ez egy nehéz kérdés. A civil életemben most az, ha lesz egy szabad napom. Vagy ha ki tudom úgy húzni a hónapot, hogy nem égtem le az utolsó hétre. Nem tudom. A munkámban soha nem érzem sikeresnek magam. De nem azért, mert semmi nem sikerül, hanem azért, mert holnap újból meg kell csinálni jobban, akármihez képest jobban. Igazából a siker óriási baj tud lenni a következő próbán, vagy előadáson. Mi ez, ha nem abszurd?