Mindenre érdemes több időt szánni, ez Vastag Tamás számára a GREASE legfontosabb üzenete. A szuperprodukció kapcsán egy családi titokról is fellebbenti a fátylat. A Magyar Színház színpadán december 13-án és 14-én látható a legnépszerűbb partymusical.
A fiúcsapat legviccesebb figuráját, Sonnyt alakítod a darabban. Mennyire áll közel hozzád a karakter?
A Grease 1978-as filmváltozatában egy alacsony, köpcös színész, Michael Tucci alakította az olasz fiút, a külső hasonlóság részben megvan, bár én jóval magasabb vagyok. (nevet) Belsőleg talán annyiban hasonlítunk, hogy én is szeretek viccelődni. Ő az, aki a társaságban mindenkivel idétlenkedik, és akit – talán épp ezért – senki nem vesz komolyan: sem a fiúk, sem a lányok. Az életben én azért megfontoltabb vagyok.
Sonny Latierri igazi olasz macsó?
Az olaszos temperamentum stimmel, de egyáltalán nem akkora szívtipró, mint amekkorának gondolja magát. Inkább olyan, aki előadja, hogy ő milyen kemény, és hogy mindenhez ért, holott ez egyáltalán nem így van. Talán ő is érzi, hogy nem veszik komolyan, de úgy van vele, ha már így alakult, akkor egy kicsit rá is játszik erre az egészre.
Hogyan kerültél a produkcióba?
Több castingon részt vettem, és nagyon örülök, hogy a részese lehetek ennek a szuperprodukciónak: olyan dalt énekelek benne, ami zeneileg igencsak komoly kihívást jelent. Ha a film, amiben 30-40 éves színészek játszották el a tinédzser szerepeket, ilyen jól sikerült, akkor remélhető, hogy a mi előadásunkat is szeretni fogják a nézők.
Mi segített a felkészülésben?
Fontos volt, hogy Szurdi Miklós, a rendező nem a filmváltozatot akarta feleleveníteni, hanem a 2008-as Broadway-előadásra támaszkodott. Azt mondta nekünk, hogy a különböző karakterek megformálásakor inkább magunkból építkezzünk, és szerintem ez jó instrukció. A Burger Palace Boys tagjai egyébként nem különböznek annyira élesen egymástól, nincsenek igazán negatív figurák közöttünk.
Itt most nemcsak énekelned, hanem játszanod és táncolnod is kellett. Melyik volt a nehezebb?
Érdekes, hogy bár keveset énekelek, mégis arra és a táncra kellett jobban összpontosítanom. Igaz, ez utóbbinál sokat számított, hogy régebben hosszú ideig jártam akrobatikus rock and rollra. Úgy gondolom, nemcsak én, de az egész csapat kitett magáért, és azon igyekezett, hogy a nézőknek tökéletes kikapcsolódást biztosítson.
Szerinted nagyon más volt a fiatalok élete az 50-es évek végén?
Nekem nagyon tetszik a zene és azok a ruhák is, amelyek akkor voltak divatban. Úgy gondolom, akkoriban a fiúk sokkal romantikusabban udvaroltak a lányoknak, mint manapság. Lehet, hogy ez újdonság lesz, vagy akár kissé ódivatúnak tűnik majd azoknak, akik most látják először a Grease-t.
A darab főszereplőjét, Dannyt, a bátyád alakítja. Ez segítséget jelentett neked a színpadon?
Nem először játszunk már együtt egy színpadon, és ez inkább könnyebbséget jelent, talán nemcsak nekem, de neki is. Pontosan betartjuk a rendezői utasításokat, de azért egészen más, ha valamelyik családtagod is fent van a színpadon. Ez leginkább a próbák során jelentett sokat nekünk, mert idegenek előtt azért nehezebben, vagy lassabban nyílik meg az ember, a testvéri érzéseket sem mutatja meg.
A színházi előadások, koncertek mellett jut idő kikapcsolódásra is, vagy inkább azt szereted, ha nagy a pörgés?
Azt gondolom, sokkal jobb, amikor az embernek van feladata. Amikor egy hétig otthon vagyok, már alig várom, hogy újra legyen valami dolgom, és azt csinálhassam, amit a legjobban szeretek. Lehet, hogy néha túlvállalom magam, viszont hihetetlenül jó érzés, amikor újabb feladatokban sikerül kipróbálni magam: inspirál és magabiztosabbá tesz.
A muzikalitás családi örökség nálatok?
Nem volt a felmenőink között zenész, legalábbis nem tudok róla. Az viszont talán mindent elárul, hogy volt Kántor vezetéknevű családtagunk – ez azért nem lehet véletlen…
Szerinted a mai fiatalok tanulhatnak valami újat Dannytől, Sandytől és a többiektől, ha megnézik az előadást?
Remélem, igen. Ahogy felgyorsult a világ, a fiatalok gyakran túl gyorsak az ismerkedés során, szeretnének mindenen minél előbb túlesni. Danny és Sandy története talán jó példát mutathat nekik abban, hogy érdemes egy kicsit lassítani. Szerintem minél tovább küzdesz valamiért, annál értékesebb lesz, amikor végül megkapod.
Szerző: Cirkov Ilona
Fotó: www.grease.hu
