Ezért belátszik a Szűcs Sanyi, amint megpróbálja beleszuszakolni magát a télikabátjába. Rángatja kicsit oldalról, alulról, felülről, másik oldalról, keresi a gombolást, félregombolja, visszaigazítja, beleakad az egyik ujjába, kicsit a másikba is, begyűrődik a gallér, ami kabáttal megtörténhet, az ott megtörténik. Szűcs, mint Dunyhás testvér még csak véletlenül sem néz a nyitott ajtó felé. Nem és nem tudja, hogy látja az egész nézőtér és mindenki csuklásig röhög.
Lengyel Feri a könnyeivel küszködve (nem sír!) próbálja elmagyarázni, hogy egy színész, ha játéklehetőséghez jut és ugyanakkor közönséghez is, akkor nincs kegyelem.
De jól indult az egész nyílt próba. A hetek óta csak egymásnak játszó színészek hirtelen megérezték a közönség jelenlétét és minden, ami addig csak lehetőség volt, élni kezdett. A szünetek, a poénok, a veszélyes pillanatok, a különböző karakterek. Fillár Fifi cinizmusa, Bede Szabi energiája, Szami felsőbbrendűsége rabul ejti a nézőket. Köztük az első sorokba beülő lányokat. Ők a Rákospalotai Nevelőből jöttek, maguk is színjátszók, nem lehet őket átverni. Majdnem leesnek a zsöllyékből, úgy röhögnek.
Rancsó Dezső és Szatmári Attila már-már svejki-i magasságokba, illetve háború esetén mélységekbe törnek.
Nagyjából ekkor kéne bejönnie Szűcs Sanyinak, de lekésnek, ráadásul a nyilas testvér szovjet davajgitárt szorongat. A színpadon meg annyi idő telik el amíg várják, hogy akár teázni is leülhetnének a nagy nyugalomban. Az ügyelő szabadkozik, hiszen színi feladatokat is ellát, kettős kötöttségű tragikus hős ő.
Ez a legjobb a nyílt próbában, hogy le kell állni, vissza kell menni. A színpadon mindenki röhög a cseppet sem veszélyes, alulöltözött nyilasokon. Kezdik elölről, és megint mindent beborít a habzó nevetés. Ez már csak ilyen, Szűcs rá is tesz egy-két lapáttal, ha már kis szerep, legalább legyen benne öröme. Hát van! Neki is, a nézőknek is és a kollégáknak is. Tapsolnak a nézők és megígérik, hogy megnézik majd egyben, mert ez biztos remek lesz.
A rákospalotai lányok elmenőben hangosan megjegyzik.”ejóvót!”
És tényleg.
