„Szeretek ide tartozni” – interjú Szűcs Sándorral
Két próba között beszélgettünk Szűcs Sándorral, aki az induló évadban többek között Arnold Wesker A konyha című darabjában kapott szerepet. A jó kedélyű színművész a társulati létről, a színész szakma fény- és árnyoldaláról mesélt. Több társulathoz is tartoztál (nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Miskolci Nemzeti Színház, Győri Nemzeti Színház), majd 1993 és 1999 között szabadúszóként dolgoztál.
Immár tizenkét éve a Pesti Magyar Színház tagja vagy. Szeretsz egy társulathoz tartozni, vagy úgy érzed, a szabadúszó lét nagyobb szabadságot ad?
Mindkét állapotnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Szerencsés, aki anyagilag megengedheti magának, hogy csak a neki szimpatikus munkákat vállalja el, ha van egyáltalán elég felkérése. A szabadúszó létnek nyilván ez a nagy előnye, hogy ha nem tetszik egy felkínált szerep, nyugodtan nemet mondhat rá az ember. Én szeretek társulathoz tartozni, biztonságosabb több szempontból is. Egyrészt itt közalkalmazottak vagyunk, ami hatalmas ajándék, mert ez állandó jövedelmet jelent. Másrészt így családiasabb kapcsolat alakulhat ki a kollégákkal, nem kell minden darab próbaidőszakának kezdetén újra és újra felépíteni a bizalmat.
A Pesti Magyar Színház társulata mit ad neked?
Igazán nem szeretnék hazabeszélni, de ez egy nagyon jó csapat. Rengeteg a fiatal, jó látni őket, ahogy bontogatják a szárnyaikat. Nagyon erős a színházon belül az összetartás, mindenki beletesz apait-anyait egy-egy előadásba. Itt nincs olyan, hogy nem figyelünk oda a másikra, ha valaki odajön, hogy nézzünk át együtt egy jelenetet, dialógust századszorra is, akkor századszorra is átismételjük.
Kik azok a színészek és rendezők, akiknek a legtöbbet köszönheted, akik végigkísérték a pályádat, és különösen szerettél együtt dolgozni velük?
Elsősorban a tanáraimat említeném, akár Bodnár Sándort a nemzetis stúdióból, akár Marton Lászlót a főiskoláról, illetve Csiszár Imre és Vidnyánszki Attila rendezőkkel élveztem nagyon a közös munkát.
Manapság a színházi világon kívül is egyre több lesújtó mendemondát hallani a színészléttel kapcsolatban: a szinkronszínészek elképesztően kevés pénzért dolgoznak, egy szűk kör játszik folyamatosan a magyar filmekben, színházakban. Tényleg ilyen rossz a helyzet?
A szinkronszínészek bére tizenöt éve nem változott. Jávor Pál még tudott egyetlen filmszerepért kapott gázsijából villát építeni a Rózsadombon, manapság ez már elképzelhetetlen. Skatulyázás is mindig volt, nem új keletű gondok ezek. Én mégis azt mondom, ha szívből csinálod, jó színésznek lenni, a színház, a közönség rengeteg pozitív energiát ad, mondhatni kompenzálja az anyagiakat.
Mit tanácsolnál azoknak, akik a színész szakma iránt érdeklődnek? Megéri?
Csak azt tudom mondani, ha valaki akár egyszer is kelletlenül áll színpadra, nem éri meg. Ha viszont ég a vágytól, ha nem bírja ki, hogy ne menjen fel a pódiumra, és teljes odaadással képes játszani, akkor úgysem lesz más választása, színész válik belőle.
Indul az évad – milyen szerepekben láthatunk idén?
Az előző évekből továbbvitt szerepeim mellett Arnold Wesker A konyha című darabjában Max figuráját alakítom. Kemény próbaidőszak van mögöttünk, de úgy érzem, eredményes munkát végeztünk, és nagyon erős előadás formálódott belőle.