József persze, de az idő még mindig meghagyott valamennyit a kisfiús bájból, amitől csak hivatalosan József, különben Józsi maradt. Színészi pályájának 40. évét ünnepli.
A Borászati Technikumban figyeltek föl a tehetségére, talán akkor, amikor Kazal László híres Tudományos borkóstolóját adta elő, ámde igazi borokkal, hiszen az volt ott a technikumban, számolatlanul. A szemtanúk szerint mindenki dőlt a röhögéstől, még az előadó is kis híján, mert a fejlődő szervezet csak a színészeti adrenalint tudta az alkohol ellen küldeni, és majdnem az alkohol győzött. Hogy mégsem, azon az előadónak komolyan el kellett gondolkoznia. Hogy van olyan szer, ami szerez akkora eufóriát, mint a bor – és mégsem alkohol. Színpadnak hívják és szereplésnek.
Ebbe kóstolt bele a borokkal együtt Tahi József bor-technikusként, és ezt látták rajta azok, akik egyre csak kapacitálták, hogy jelentkezzen az Akkormég Főiskolára. Ám ő óvatosságból még egy ideig az Állami Gazdaságok Országos Központjában a borok tőkés exportját intézte. Alighanem akkora fizetésért és prémiumért, amelyet később, már a Főiskolán, meg sem mert említeni, mert az éhenkórász színészhallgatók összesen nem láttak akkora fizetést együtt sem, nemhogy külön-külön. Ott a Központban, a pincében, a hordók takarítása közben készült a felvételire. Énekelt és verseket mondott kihasználván a hordók és a pincék remek akusztikáját, hogy aztán a felvételin felvegye Várkonyi Zoltán, akinek a Vígszínházában Tahi Józsi bátyja, Tahi-Tóth László akkor már vezető színész volt.
A négy év főiskola a legnagyobb örömben és ígéretben telt el. Az osztálytársak, az évfolyamtársak egy életre meghatározták Tahi József sorsát. Hiszen a felesége, Tóth Éva is évfolyamtársa volt. Igaz, kanyarogtak az utak velük mindenfelé, amíg összefutottak, de azóta biztos támaszai egymásnak ezen a bizonytalan pályán.
Tahi József vidám, vicces, anekdotázós, beszélgetős, sziporkázó társaság kedvence, ha megengedi magának. De ez a negyven év a pályán már óvatosságra inti. Senkire sem tartozik, ha jól érzi magát, vagy ha elégedett, mert ma már tudja, hogy minden sarokból veszélyek leselkedhetnek rá, amelyek megkeseríthetik a jókedvét. De nem tudja ám elleplezni. Az alapvető vidámság, amit azok ismernek, akik annak idején már a főiskolán találkoztak vele, ott bujkál a szája sarkában még akkor is, ha ma már óvatosságból inkább tesz hozzá egy kis cinizmust is.
A remekül induló, sok főszerepes pálya nem csak a színész tálentumon, hanem a lehetőségeken is múlik. A lehetőségek pedig megjelenhetnek rendezők és politikai helyzet formájában is. Tahi József a József Attilából a Népszínházhoz szerződött, ahonnan pillanatok alatt az akkori Nemzetiben találta magát, és egy olyan tér erejében, amely nem segített a színészi önmegvalósításban. Mert a szerepek hiába jönnek, ha a szakma csökönyösen elhallgatja még az igazi eredményeket is. Tahi Józsefre is rázárult az akkori, kilencvenes évekbeli szakmai börtön. Akik akkor azokat az éveket végigcsinálták, úgy élik az életüket, mint a sok évet leült foglyok a szabadulásuk után.
Tahi Józsefet a hűsége a Magyar Színházhoz köti. Szereti a kollégáit és szereti a munkáját is, és erről alighanem nem beszél egy szót sem. De látszik. Látszik, amikor bent van a színpadon, amikor főpróbákra elkészül a szerepével, látszik a figyelmén, ahogyan a fiatalabb pályatársakat kíséri, látszik, amikor nekifeledkezve anekdotázik az öltözőben. Minden színészi pillanatában ott lapul az egykori híres főiskolai vizsga, az Étellift legendás sikere, és ami ennél is fontosabb, az ahhoz adott Várkonyi Zoltán-féle instrukció.
„Izgatottan unatkozz’ – mondta a híres mester. Akármi történik a pályán, akármekkora a szerep, a színész csillogjon és legyen tele ötlettel még akkor is, ha a karakter netán álmos. Tahi József alapvető dolgokat tud a színházról, az életről, amely nála már régen nagyjából ugyanazt jelenti, és csak egy kicsit kell megpiszkálni, hogy a negyven év alatt megélt rosszkedvek teleit azonnal fölváltsa a vidám és vicces Tahi Józsi, aki a négy évtized alatt nem szűnt meg lenni. Igaz, ma már a környezetnek is dolgoznia kell hozzá. Jó vicc! Ennyi egy negyven éve színésznek minimum kijár.
Szöveg: serzsi