“Verhetetlen parkoló vagyok!”

Még a kétezres évek elején volt egy fura igazoltatásom. Kezdő színészként autóval igyekeztem a próbára, és sajnos nem volt bekötve az övem. A rendőrök persze megállítottak és kérdezgetni kezdtek. Mi a foglalkozásom? Mondom, színész vagyok. Erre azonnal előkerült a szonda, mondván, hogy a színészek mindig részegek – pedig még csak délelőtt fél tíz volt. (Vicces, hogy éppen az én szövegem a darabban, hogy a színészek mindig isznak, ezért ha kijózanodnak, nem tudják eljátszani a szerepüket, amit ittasan tanultak meg…) Természetesen a szonda semmit sem mutatott, de a rendőrök csak nem engedtek el. Kedves Gábor így, kedves Gábor úgy… nyugodjon meg, hová siet? Én a próbára igyekeztem volna, de csak nem engedtek el. Én meg nem kapcsoltam, hogy esetleg egy kis pénzre számítanak tőlem. Végül egyenesen feltették a kérdést: És mennyi a fizetése, kedves Gábor? Kezdő voltam, havi hatvanezer forintot kerestem. Erre elengedtek, mert még ők is kevésnek találták ahhoz, hogy lecsípjék belőle a büntetésemet.

PAVLETITS BÉLA

Már 17 évesen megszereztem a jogosítványomat, az volt az első év, hogy 18 év alatt lehetett. Nagyon büszkén mentem a szalagavatóra, zsebemben a papírral, hogy már vezethetek. Autóm viszont csak tavaly nyáron lett, addig mindig kölcsön kértem, ha nyaralni mentünk vagy kellett valamire. Még nem tudtam megszokni, hogy van kocsm, hiszen nem viszem fel a lakásba, nincs szem előtt. Az utcán is mindig rácsodálkozom, hogy ott áll. Most hogy van, sokszor használom, mert állandóan sietek valahová: forgatásra, szinkronba vagy a színházba. De azért a jó az idő hatására megint elővettem a biciklimet, mert mégiscsak azzal védem a környezetet.